Emlék otthonról..

Egyszer egy nagyszerű angyal látogatott az univerzum egy kieső részére, ahol azok a kis fénylények éltek, akik a legmagasabb rezgést képviselték az univerzumban: a SZERETETÉT.

Hancúroztak önfeledten végtelenül boldogan -ez mindig így van, ha „duálpárok” egymásra találnak. Csodálatosak voltak …tökéletesen feloldódva egymásban minden kényszer és akarat nélkül a másik iránt.. Őket a teremtő valóban egymás számára teremtette, hiszen minden tulajdonságuk a lehető legvonzóbb tulajdonság volt a másik számára. Minden szinten a legtökéletesebbek egymásnak.

Az angyal egy darabig távolról figyelte őket, majd közelebb lépett és így szólt:

-Boldogság rátok nézni …és nem is zavarnálak benneteket … de volna egy nagyon fontos és nehéz feladat.. Nektek TALÁN sikerülhetne! -szólt kicsit zavartan az angyal

-Dehát annyi nagyszerű testvérünk várja, hogy újra fizikai járműbe inkarnálodjon …Miért pont mi?

-Mert csak valódi szerelemmel és azon keresztül lehet ezt a nagyon fontos feladatot teljesíteni!

-Mi volna az a nagyon fontos feladat? –kérdezték egyszerre

-Gaia felemelkedésének elősegítése és az „alvók” felébresztése…

Ezek hallatán nagyon izgatottak lettek, hiszen sokat játszottak már Gaia-n, de ilyen megtisztelő és izgalmas lehetőséget régen kaptak

Látván az érdeklődést az angyal belevágott a közepébe:

-Mivel rátok is vonatkoznának majd Gaia szabályai , így ti is elfelejtitek majd, hogy kik vagytok , miért jöttetek , és hogy mi ez az egész . A szerelmetek az egyetlen, amin keresztül biztosan felismerhetitek egymást. Segítségül megkapjátok majd egymás bio-járművének paramétereit is, de rengeteg hasonló lesz ezekből a bolygón. Ezeket a paramétereket „vonzódásnak” hívják segítségül belétek kódoljuk …de mint mondtam rengeteg hasonló van belőlük… így van olyan közületek aki azzal tölti egész ottlétét, hogy sok hasonló járművet próbálgat ..

Komoly ellenállásra kell számolni minden téren, mivel az ottani létforma uralkodó nézetei melyet az „alvajárók” generációról generációra örökítenek rengeteg téves hiedelmen és tudatlanságon alapulnak. Például szeretik megmondani másoknak, hogy hogyan kéne élniük pedig még azt sem tudják maguknak mit terveztek! És még sorolhatnám ,de most erre nincs időnk …és úgyis tapasztaljátok majd miről beszélek..

Számos akadályt kell leküzdenetek úgy, hogy nem fogtok emlékezni arra kik vagytok, miért vagytok ott.. csak érzés szinten fogjátok tudni, hogy a teljességet keresitek..

Ahogy látjuk nagyon könnyű elveszni a bio-formák sokszínűségében és elfelejteni kik vagytok és miért jöttetek! Hiába rendezzük úgy a „véletlenek sorozatát” hogy összetalálkozzatok , ti még akkor is képesek vagytok elsétálni egymás mellett , mert nevelésetekre / félelmeitekre hallgattok, vagy mert más kép él a gondolataitokban az ideális párotokról ami szintén a neveléseteknek köszönhető és ha ez a nevelés / félelem erősebb mint a szívetek hangja , akkor elszalasztjátok a legcsodálatosabb dolgot az egész univerzumban!

Tehát egyetlen igazi segítségetek az lesz, ha a szívetekre hallgattok nem a „józan észre” vagy a társadalmi vagy egyéni elvárásokra! A „belső hang” majd megmutatja nektek a másikat! Még akkor is ha a leg-elképzelhetetlenebb módon , vagy formában történik!

Ismétlem! Komoly nehézséget okozhatnak a többség hiedelmei és az, ha azonosultok ezekkel!!

Csak a szíveteken keresztül találhattok egymásra és járhattok sikerrel!

Ha pedig újra felragyog szerelmetek, újra a legmagasabb rezgést fogjátok elérni immáron fizikai síkon is! Ezzel megvalósíthatjátok legmagasztosabb álmotok!

Így módotok lesz a legmagasabb szintű együttlétre, melyre sehol máshol mint fénylényeknek nincs lehetőségetek! Csodálatos élmény lesz újra felismerni egymást …majd kihasználni a bio-jármű nyújtotta lehetőségeket!

Ez maga lesz a szentháromság: Test – Lélek - Szellem

Nem utolsó sorban pedig a magas rezgésnek köszönhetően lehullnak az addigi korlátok és mindenre pontosan emlékezni fogtok és hozzáfértek majd minden tudásotokhoz, amire szükségetek is lesz Gaia felemeléséhez.

Sajnos ez csak nagyon keveseknek sikerült eddig, pedig nagyon sokan indultak közületek ezzel a „szent” céllal!

Addig is, amíg beletanultok az ottani szabályokba, hogy a legmegfelelőbben el tudjátok végezni majd a feladatokat segítségül, kiválasztjuk veletek életkörülményeitek (családi háttérnek hívják) különös tekintettel rengeteg szempontra mely a megerősödéseteket és a túléléseteket szolgálja. Persze itt minden tényezőt igyekszünk pontosan meghatározni , de mikor ott vagytok a szabad akarattal egy csapásra áthúzhatjátok a számításainkat.

A pontos teendőket majd akkor kapjátok amikor a bio-járművetek leparkoltátok , ti pedig visszalátogattok , hogy a történteket átbeszéljük valamint, hogy energiát raktározzatok a következő ciklushoz . Gaia-i idővel mérve nagyjából 18 óránként.

Az angyal elhallgatott …

A szerelmesek égtek az izgalomtól és az új kihívás hallatán , hiszen ez egy fantasztikus lehetőség számukra kifejezni újra meg újra egymás iránti szerelmüket .Ráadásul egy olyan dimenzióban ahol csak egy ott megtapasztalható formában is egymáséi lehetnek.. Ha pedig egymásra találnak egy újabb denzitás nyílik meg előttük ,melyben felemelhetik a többi játékost és Gaia-t is akit nagyon szeretnek hiszen annyi szép emléket és élményt szereztek neki köszönhetően mikor együtt játszottak ..

Csillogó szemmel néztek egymásra, miközben szorították egymás kezét .

Majd egyikük megszólalt:

-Te majd elrejtőzöl, és én újra megtalállak! Jó lesz így?

-Az nagyszerű lenne !

Michael Lightweaver Galaktikus Tündérmeséje

Réges-régen, egy messzi, messzi galaxisban éltek azok a kis fénylények, akik csak azzal foglalkoztak, hogy örülnek az életüknek abban a boldog és időtlen dimenziójukban. Egy napon, egy hatalmas és nagyszerű angyal jött el hozzájuk. Az arcán rendkívül komoly kifejezés volt. Önkénteseket jött toborozni egy nagyon fontos kozmikus küldetéshez.

Van egy kicsi - de nagyon különleges - bolygónk az Alcyon galaxis peremén, amit Gaianak hívnak. Olyan ez, mint egy különleges, csodás kert, amin százezernyi különféle életforma nyüzsög. Olyan ez a hely, mint valami kísérleti állomás a galaxisban, ahol a legérdekesebb humanoid életforma él, amely magába olvasztotta a kozmosznak mind a lehető legmagasabb és mind a lehető legalacsonyabb ismert frekvenciáit is. Röviden összegezve: a teljes dualitást. Egyfelől képesek a legmagasabb frekvenciák hordozására, a szeretetre, a fényre, az örömre, ami csak létezhet az egész Univerzumban. Másrészről úgyszintén képesek hordozni a lehető legsűrűbb és legsötétebb kozmikus frekvenciákat is, ami csak létezhet a kozmoszban - olyan frekvenciákat, melyek eonnyi korszakokkal ezelőtt alakultak ki.

Ez a jelenlegi helyzet. Az idő tartományában a bolygó periodikus ciklusokon halad keresztül. Pillanatnyilag a bolygó éppen most hagy maga mögött két nagyobb ciklust is - egy kétezer év hosszúságú korszakot, amit a Halak korszaknak hívnak és egy huszonötezer éves korszakot is, amelyben a bolygó megtett egy teljes kört az Alcyon körül, amely a Tejútrendszer központi Napjának számít.

Ezen körök befejezéseképpen, egyidejűleg sok minden véget fog érni és sok minden fog elkezdődni. De ami a leglényegesebb, a bolygó éppen most éli át a fénynek egy olyan beáramolását, mely során drámai mértékekben megemelkedik a saját frekvenciája. Mint minden átmenetkor, most is fellép egy bizonyos mértékű zűrzavar. Ezek egy része geológiai jellegű lesz, mivel Gaia magában is egy élő, fejlődésben lévő bolygó. De ezek közül nagyon sok a rajta túlnyomó részben élő, uraló humanoid fajt fogja érinteni.

Ez nem lesz túlságosan könnyű e faj számára - különösen a faj azon egyedei számára, akik még alszanak és a lehető legalacsonyabb frekvenciákon rezegnek. Amint a frekvencia változik és növekszik, az ezen egyedekben bizonytalanságot, majd rettegést fog kelteni.

Az első evolúciós éra a bolygón a fizikai éra volt, amelyben a kulcsszó a túlélés volt. A második éra, amely most fejeződik éppen be, a mentális korszaké volt, amelynek kulcsszava a logika. A harmadik éra, amely most kezdődik éppen, a szívé, melynek kulcsszava a szeretet. Ez a legmagasabb frekvencia.

Azok, akik jelenleg a hatalmat regnálják a bolygón, a régi rendhez, a fizikálishoz és a mentálishoz kötődnek. Azoknak, akik képesek lesznek kiterjedni a szívközpontjukig, akik képesek egy istenien kalauzolt életet élni, azoknak könnyű lesz ez az átmenet. Azok, akik nem képesek erre, nagyon sok hányattatást fognak átélni.

Szóval, ez a jelenlegi helyzet Gaiaval. Az ok, amiért most itt vagyok a következő: önkéntes jelentkezőket keresek, akik humanoid formába inkarnálnák magukat azon a bolygón, hogy segítséget nyújtsanak a könnyű és sima átmenethez. A múltban prófétákat és tanítókat küldtünk oda. Nagyon gyakran brutálisan üldözték vagy meg is ölték őket. Más esetekben pedig, ,,isteneknek'' lettek kikiáltva, akiket imádni kell és a humanoidok különféle vallásokat és rituálékat kreáltak köréjük, melyekkel kontrollálhatták egymást. Mindent csináltak azon kívül, hogy elfogadták volna azt a pár egyszerű tanítást, ami számukra fel lett ajánlva.

Szóval, itt az ideje, hogy mással próbálkozzunk. Nincs több próféta, megváltó meg avatár, amiket az emberek vallásalapításra tudnának felhasználni. Mi most ezreket - százezreket - küldünk átlagos fénylényekből, csupán két feladattal:

1. Maradjanak a szívük terében. Függetlenül attól, hogy mi történik, maradjanak a szívük terében.

2. Emlékezzenek arra, hogy kicsodák is ők, miért vannak ott és miről is szól az az egész.

Egészen egyszerűnek látszik ez, nemdebár? Sajnos, nem! Amint azt már említettem is volt, a dualitás elérte a bolygón a lehető legmagasabb csúcsait is. Az a faj tökélyre vitte a jó és a gonosz illúzióját. A lehető legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézzetek ezért hát az lesz, hogy emlékeztek arra, hogy Kik Vagytok, Miért Vagytok Ott, valamint, hogy Mi Is Ez Az Egész. Amikor emlékeztek, képessé váltok arra, hogy megmaradjatok a szív terében, függetlenül attól, hogy milyen külső események is zajlanak körülöttetek éppen.

Miből veszitek észre, hogy elfeledtetek? Ez nagyon egyszerű. Figyeljétek meg az ítéleteiteket. Abban a pillanatban, midőn észreveszitek, hogy éppen ítélkeztek, akkor tudni fogjátok, hogy Kik Vagytok Valójában, Miért Is Vagytok Itt és Mi Is Ez Az Egész. Ez lesz számotokra az emlékeztető jelzés.

Nos, éppen ez itt a kihívás. Az élet azon a bolygón nagyon kifinomult megkülönböztető képességet igényel - igen bölcs kiértékelést arról, hogy mi is az igazság, hogy mi a legmegfelelőbb és mi az a legmagasabb szintű jó, mind a ti és mind a bolygó számára. Nagyon sok esetben a megkülönböztetés nagyon hasonlít az ítélkezéshez. Ennek ellenére, tudni fogjátok, hogy mikor ítélkeztek éppen, és mikor mozdultok ki a szíveitek teréből, amikor hibáztatások terében találjátok magatokat.

Mi tudjuk jól, hogy micsoda kihívások elé képes valakit állítani az a bolygó. Tudunk arról, hogy mennyire valóságosnak látszik azon a bolygón az illúzió. Értjük jól azt, hogy milyen hihetetlen sűrű is az a dimenzió és mekkora nyomással kell szembenézzetek. De ha túlélitek ezt a küldetést - ezért keresek önkénteseket – hiper gyorsasággal fogtok fejlődni.

Továbbá elmondanánk azt is, hogy tisztában vagyunk avval, hogy jópáran azok közül, akik csillagmagként arra a bolygóra fogtok menni, sohasem fogtok kicsírázni, kivirágozni - sohasem fogtok annyira felébredni, hogy képessé váljatok újra emlékezni arra, hogy kik is vagytok valójában. Néhányan fel fognak ébredni és ragyogni kezdenek, de erősen le fogják fojtani őket a többi ember véleményei és mindenütt jelenlevő gondolatformái. Mások felébrednek és ébren is maradnak és az ő fényük forrásul fog szolgálni nagyon sokak inspirációja, valamint emlékezése számára.

Mindenfelé fogtok inkarnálódni a bolygón; minden kultúrában, minden fajban, minden vallásban. De különfélék lesztek. Egészen sohasem fogtok beilleszkedni. Amint felébredtek felismeritek azt, hogy az igazi családotokat nem ugyanaz a faj, kultúra, vallás, megye vagy akár biológiai család jellemzi. Ez a kozmikus család - azok, akik veletek együtt jöttek oda - segítenek többféle módokon is a kisebb és nagyobb átmeneti folyamatok során.

Igazi testvériség és globalizáció a legfelsőbb formák között csak azok közül jöhet létre, akik emlékeznek arra, hogy Kik Is Ők Igazán, Miért Is Vannak Itt és Miről Is Szól Ez Az Egész. Ez mint az Isteni Jelenlét igaz temploma fog megjelenni, a szívetekben, ahol ez a jelenlét teret nyer és ahonnan szolgálhatjátok a világot.

Szóval, készen álltok? Jó!

Ó igen, mellékesen meg kell jegyezzem azt is, hogy pár apróságot is el kell mondjak...

A sűrűség miatt, abban a dimenzióban lehetetlen ügyködnötök egyfajta űrruha nélkül. Ez egy biológia védőruha, mely idővel meg is változik. Nagyon sok mindent lehetne erről meséljek, de az erre rendelkezésre álló idő rövid volta miatt csak annyit mondanék, hogy bele kellene ugorjatok ennek a kellős közepébe és meg kéne tapasztaljátok ezt saját magatoknak. Mindemellett én szóltam előre erről. Még veszélyes is lehet az, ha elfeleditek kik is vagytok valójában, ha azt gondoljátok, hogy ti VAGYTOK az űrruha, azon tény helyett, hogy az egész egyszerűen csak egy jármű a számotokra abban a dimenzióban. Egyszer csak észre fogjátok venni, hogy milyen nagyszámú és sokféleségű űrruha van arrafelé és milyen jó szórakozás is figyelmet szentelni ezeknek. Habár, a végtelen változatosság ellenére, mivel ez a dualitás bolygója, ezek a változatosságok gyakorlatilag két nagy csoportba sorolhatóak be, mely csoportokat ,,nemeknek, ivaros hovatartozásnak'' hívják. Ismétlem, nincs most időnk ebbe mélyebben belemenni. De amint megtaláljátok a kapcsolatotokat a saját űrruhátokkal, az lesz a legtanulságosabb és a legérdekesebb dolog is egyben.

A következő apróság pedig a következő. Azért, hogy ténykedni tudjatok abban a dimenzióban, kaptok egy mikrocsipet is, aminek ,,perszonalitás, személyiség'' lesz a neve. Ez olyan lesz, mint egy azonosítójel, lenyomat az űrruhátokon, mely lényegileg tesz teljesen különbözővé mindenki mástól, aki csak ott van. Ez teszi lehetővé a számotokra a részvételt az ottani hologramban - olyasmit, amit úgy hívnak ,,konszenzusos valóság.'' Még egyszer, fennáll a valós veszélye annak, hogy annyira érdekeltté váljatok a holografikus perszonalitás drámáiban, hogy elfeleditek, hogy kik is vagytok valójában és azt gondoljátok, hogy TI VAGYTOK a saját személyiségetek. Tudom én azt, hogy ez most teljesen hihetetlenül hangzik a számotokra, de majd ha egyszer már ott lesztek...

Megismétlem, annyi minden mást is elmondhatnék még az orientációkról, de úgy gondoljuk, hogy a többit nektek magatoknak, ,,ott helyben'' kellene kikísérletezgessétek. Az egyetlen egy dolog, ami fontos, hogy emlékezzetek arra, hogy Kik Is Vagytok Valójában, hogy Miért Vagytok Ott és Mi Is Az Az Egész Valójában. Ha ezt megtudjátok cselekedni, minden más pompásan fog működni. De jó jegyezzétek meg: Nagyon kevésnek sikerül tényleg EMLÉKEZNI erre, ők kilógnak majd mindenhonnan a ,,másságukkal'' és a többiek ,,Megvilágosodottnak'' vagy ,,Felébredettnek'' meg efféléknek fogják őket nevezni. Fura, ugye?

Nos tehát , Sok Szerencsét és Jó utazást!!!

 A SZERELEMRŐL

Az életben akkor állsz legközelebb önmagadhoz, ha szerelmes vagy. Ha nem tudsz szeretni, nem tudsz megnyugodni sem. Ha viszont tudsz, akkor életed értelmet kap, mert az élet egyik értelme a szeretet...

A feszült ember képtelen szeretni. Miért? Mert a feszültségnek mindig célja van. Feszültséggel lehet pénzt keresni, de szeretni nem – az lehetetlen.

Mi a célja a szerelemnek? A szerelem nem egy tárgy, nem lehet összespórolni, nem viheted a bankba, nincs rá kamat, és csak gyengül benned az ego tőle. Ha belegondolsz, a szerelem egy abszurd dolog; nem lehet kinyomozni az értelmét, tehát nem lehet célja sem. A szerelem önmagáért létezik, nincs más célja.

A pénzt valamiért keresed, az eszköz. Építhetsz családi házat – ahhoz pénz kell, a pénz az eszköz. A szeretet nem eszköz. Akkor miért vágyunk rá, mi a célja? Nem lehet tudni, önmagáért létezik. Az az ember, aki mindent kikalkulál, logikus, céltudatos, az képtelen a szerelemre. Neki ok kell ahhoz, hogy cselekedjen – nem mintha ez oldaná a feszültségét, mivel a cselekedet eredménye mindig a jövoben van, nem itt és most. Ha építkezel, ott még nem lehet lakni, előbb be kell fejezni, csak jövőre tudsz beköltözni... Dolgozol, a fizetésedet elviszed a bankba, és majd abból fizeted ki a téglát és a munkabért. Az eszközt most használod, de az eredmény a jövőben van.

A szerelem mindig MOST történik. A szerelemnek nincs jövő ideje, ezért áll a legközelebb a meditációhoz. A halál szintén ezért áll közel a meditációhoz – az is közvetlen, mindig jelen idejű. A halál nem történhet a jövőben. Ha haldokolsz, az MOST van, nem teheted át a jövő hétre. Meghalni csak a jelenben lehet. Eddig még – minden próbálkozásunk ellenére – senkinek sem sikerült a jövőben vagy a múltban meghalnia. A múltnak már vége, a jövő pedig még nincs itt. De a halál mindig most van.

A halál, a szerelem mindig most történik, a jelenben. Ha félsz a haláltól, képtelen vagy a szerelemre, ha félsz a szerelemtől, képtelen vagy a jelenben lenni...

 Miközben szeretkezel, a múlt eltűnik, nem gondolkozol... A gondolat a kapcsolat a múlt és a jövő között – de most nem gondolkozol, csak érzel. Itt vagy, most, a jelenben. Ha voltál már szerelmes, akkor tudod, hogy nem az elméddel szeretsz. Ezért az úgynevezett ‘bölcsek’ azt mondják, hogyha szeretsz valakit, attól megbolondulsz... Bizonyos szempontból igazuk is van. A szerelmes ember vak a jövőre, nem számítja ki, mit csinál, és hogy az mire jó.... A jövőre valóban vak, de nem törődik a múlttal sem.

Mi történik egy szerelmespárral? Csak a jelenben élnek, csillog a szemük, nem gondolnak a múltra vagy a jövore; arra, hogy „ezt miért csinálom... mi ebből a hasznom... mi lesz ennek a következménye...?” Tehát vakok. Vakok azok számára, akik minden cselekedetüket kigondolják, akiknek minden kalkuláció. Aki szerelmes, az az igazi szemével lát, és nem csak lát, hanem meglát. Nem csak vonszolja magát, mint egy alvajáró, hanem valóban él!

Ismétlem: a szerelemben nincs múlt és nincs jövő, mert ha van, akkor az nem szerelem...

A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt.

A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.

Tudnak egymásról

A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban.

Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében.

Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kísérletek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.

Darabokban az egész

Bohm megdöbbentő következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is valójában a hologram. Ezeket a három dimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy három dimenziós képe.

A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, a mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább apírtják, minden kis darab az eredeti egész képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza.

A "teljes egész a részletekben" megközelítéssel teljesen új utak nyílnak a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út.

A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.

Hal az akváriumban

Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió.

A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál.

Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük.

Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.

Mélyebb a valóság

Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzel foghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat ugyanúgy nem érzékeljük, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot.

A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.

A világegyetetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival.

Minden összefügg

Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra.

A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek.

Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem. Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy a holografikus lehet a valóság.

Agyi jelrögzítés

Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek.

A múlt század 20-as éveiben Karl Lashley rendkívüli jeletőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban viszont senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a "teljes egész a részletekben" jelenséget.

Pribram a 60-as években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár.

Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint az átlagos emberélet során 10 milliárd bitnyi információt ment el az agy. Ez az Encyclopaedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse.

Jelek özöne

A rendkívüli emlékezőtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely értehetőbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbírkózni az érzékszerveket érő különböző frekvenciák özönével, és hogyan képes valós időben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására.

Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül, még akkor is, ha csak egy füllel hallanak.

Eltűnik a valóság

Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm realitáselméletével. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi.

Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frakvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.

Természetes a telepátia

Bohm és Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigmaként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak.

A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy.

Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be...

A mindenség részei vagyunk..és minden a mi részünk is..Minden rezdülés hatással van ránk , ahogy minden rezdülésünk hatással van mindenre!..Még akkor is ha épp ezt az  "Ok - Okozati" összefüggést  nem könnyű nyomon követni...

"...s mikor a pillangó megmozdítja szárnyát,

fuvallat száll az egész Föld körül;

amikor porszem esik a földre,

az egész bolygó egy kicsit súlyosabb lesz;

és ha lábaddal toppantasz,

a Föld kissé letér pályájáról;

Amikor nevetsz , körben terjed a vidámság,

mint tóban a vízgyűrűk,

és amikor szomorú vagy,

sehol senki nem lehet igazán boldog..."

Norton Juster 

Érdemes tehát odafigyelni rezdüléseinkre , gondolatainkra mert akarva - akaratlanul hatunk mindenre és mindenkire...   

A halálról és a halhatatlanságról....

A halhatatlanság vágyát a halál létezése szülte: ha nem lenne a halál, nem létezne a halhatatlanság vágya sem. Ha meg akarod élni a halhatatlanságot, nincs más dolgod, mint rádöbbened arra, hogy a halál nem létezik, s hogy a pusztulás csak változás az élet örök színpadán.

Persze erre roppant nehéz rádöbbeni, mert az életet áthatja, az elmét pedig körülöleli a halál. Ezért hát sok-sok ezer esztendeje menekülünk az elmúlás ténye elől: különféle vallások, elképzelések és hitek mögé bújunk, s közben nem vesszük észre, hogy a félelmünk szülte illúziógyártással eltakarjuk látásunkat... Pedig…

Pedig ha meg akarod élni a halhatatlanságot, akkor el kell feledned a hitet, el kell feledned a felszínes megnyugvást adó elképzeléseket. Sose higgy az örök életben vagy az előző életekben... Tapasztald meg a halhatatlanságot, éld át az élet örök körforgását - de ne higgy! Inkább kétkedj! Ha elhiszed mindazt, amit az elkövetkezendőkben a lényed halhatatlanságáról írok, elveszted a lehetőséget a megismerésre, s csak dogmákkal lesz tele a fejed...

Úgyhogy kétkedj abban, amit tőlem hallasz... kétkedj, s járj önmagad a dolog végére: fedezz fel és tapasztalj!...

Nem hiszel a vízben, mert megéled, mikor a szomjad oltja... nem hiszel a napban, mert megéled a fényét, éltető melegét... Azért hiszel az előző életekben, mert nem éled meg az előző életeket, azért hiszel a lélek halhatatlanságában, mert nem éled meg a halhatatlanságot…

Ideje lenne változtatni ezen, nem gondolod?

Ha egy szeretted meghal, benned is meghal valami... A másik elvesztése sajgó fájdalom: az, aki még tegnap az életed része volt, ma már nincs sehol. Hiánya sötét, hideg viharként tombol benned – nincs ezzel semmi baj, így kell lennie... De ha hagyod, akkor a sötét fellegeken túl felkel a nap, fényével új utat mutatva... Ha el mered engedni a társadalom elvárta cselekedeteket, érzelmeket s gondolatokat, akkor a szeretted elvesztésén keresztül megélheted, hogy a halál általad ismert formája csak illúzió!... S ekkor a hitet feledve valóban megtapasztalhatod, hogy a halálnak köszönhető az élet, hogy az életnek köszönhető a halál, s hogy a halálban ott az élet, az életben pedig ott a halál!

Hogy megélhesd a halhatatlanságot, első lépésben el kell felejtened a halál fogalmát, és az életet... a nagybetűs ÉLET-et kell megismerned...

Hogy miért?

Mert hát a halál is az élet része... Ha félsz a haláltól, félsz az élettől is... Létezésed az élet és halál állandó körforgásából áll: minden pillanatban meghal, majd újjászületik benned valami... Ha félsz a haláltól, megakadályozod magadban a változás adta éltető energiát… Nem véletlen, hogy aki fél a haláltól, az gyakran nem mer aludni, mert hát alvás közben átlép az öntudatlanságba, amelyből nem biztos, hogy lesz ébredés... Aki fél a haláltól, az gyakran képtelen a szerelemre, képtelen mély érzelmekre, mert a szerelem is egyfajta halál...az elme s az ego halála…

Nem a halál... a félelmeid veszik el tőled az életed!...

Hogy megismerd az életet – s vele a halált – a maga valójában, le kell győznöd a benned tomboló halálfélelmet. Nos, ez az első csapda, ugyan is a halálfélelmet sosem tudod legyőzni, mert a halálfélelem nem létezik! Te – s mindenki más – nem a haláltól félsz! Amitől félsz, azaz ismeretlen. A halálfélelem alapvetően nem létezik, hisz amit nem ismersz, attól nem tudsz félni. Azért retteged a halált, mert úgy hiszed, hogy az élet a halállal eltűnik. Ám az Élet sokkal több annál, mit szemmel és elmével fel lehet fogni.

Mert hát mit is látsz, amikor valaki meghal? Látod, hogy az egykor erőtől duzzadó test lehanyatlik, az egykor sebesen pörgő agy leáll... látod, ahogy a virágzó fiatalság elfonnyad, a sugárzó szépség megkopik… De valóban csak ennyi, valóban csak ez a külsőség, a hús és a koponyádban tekergőző tekervény lenne az Élet?

Hogy megérthesd az Élet és a Halál teljességét, nézd meg, mit látsz az érzelmekből. Vegyük például a szerelmet, a szerelem megnyilvánulását. A szerelmesek kilépnek ebből a világból, s csak a másikat látják.. sőt, még a másikat sem. Állandóan simogatják, kényeztetik egymást - de ez nem a szerelem... Ez csak a szerelem külső megnyilvánulása! Te külső szemlélőként csak annyit érzékelsz a szerelemből, mint aki csak szagolgatja a finom ételt, de sosem harap bele... Csak akkor élheted meg a szerelmet, ha beleveszel a szerelembe!

Ostobaság a tartalmat a megnyilvánulással azonosítani: egy festmény csodája sem a festékből áll, ahogy a zene csodája sem a hangokból áll. A csoda a belső tartalom - a végtelen mélység és távlatok…

S ahogy a szerelmet is csak akkor tapasztalhatod meg, ha átéled, az életet – s vele a halált – is csak akkor ismerheted meg, ha átéled... Az Élet – akár csak a szerelem – több a külső megnyilvánulásánál, több a fizikai formánál; a húson túl ott az Élet. S ezt a valóságot nem kell elhinned senkinek, ezt a valóságot megélheted, mert a testedben, a testeden túl ott van benned az ÉLET.

Egyszerűen csak észre kell venned!

Nos, a halál valóságának megismerésével is az a probléma, hogy a halált a külső megnyilvánulásával azonosítod. Erről nem tehetsz, mert gyerekkorod óta ezt nevelik beléd... A halál utáni életet csak akkor ismerheted meg, ha elengeded a félelmeidet, és be tudod fogadni a halált. Úgyhogy ha meg akarsz szabadulni a haláltól, akkor engedd be a halál fogalmát az életedbe. Ne rettegj tőle! A családoddal, barátaiddal beszéljetek róla: ne kerüljétek el mániákusan a témát, az eltávozás fogalma legyen számotokra teljesen hétköznapi. Ne a szenvedést éljétek át újra meg újra - mert a szenvedés nem a halál – hanem magát a történést: ha megosztjátok egymással a gondolataitokat, lekerülhet rólatok az a félelemből szőtt kényszerzubbony, amelyet rátok rakott a világ...

S ha elfogadod a halál létét, akkor megkaphatod tőle az élet két legnagyobb titkát.

Az első titok a Jelen.

A halál megtanítja neked, hogy csak a most van, a holnap nem létezik... A legtöbb ember a halála pillanatában görcsösen ragaszkodik az élethez, mert csak akkor döbben rá, hogy hiába peregtek le a homokórában a percek, valójában egyetlen pillanatát sem élte meg az életnek! Az ember az utolsó pillanatban döbben rá, hogy az elmének és az egonak köszönhetően sosem tudott élni, mert valami mindig zavarta: egy gátlás, egy félelem, sokszor csak egy kis apró zörej… Ráadásul az ember - mindenféle külső körülményre hivatkozva – egész életben csak legyintget, hogy „majd…”

De a halál nem legyintget. A halál nem ismeri a „majd” fogalmát, úgyhogy ha okos vagy, te sem mondod, hogy „majd holnap megpróbálom”, vagy „majd valamikor nekilátok”. Meglehet, hogy a következő pillanatban nem dobban meg a szíved. Nincs biztosítás még a következő pillanatra sem – akkor meg miért halogatsz bármit is?

Mire vársz?

Élj meg mindent, mert lehet, hogy nem lesz holnap… Meglátod, nincs mit vesztened: ha mered megélni magad, ha mered megélni mindazt az újdonságot, amit az élet ad neked, csak nyertes lehetsz!

A második titok pedig a valódi Őszinteség.

Mert figyeld csak meg: amikor közeleg a halál, eltűnik minden egoista elvárás, önámítás, hazugság. Eltűnik a karriervágy, eltűnik a sikeréhség, eltűnik a szándék, hogy másokat magad alá nyomva kiemelkedj. Eltűnik minden, eltűnik az egész világ, s egy valaki marad: Te!

A halál közelsége minden egoista szerepjátékot, minden álarcot s képmutatást oly könnyedén töröl el, mint hullámok a homokba karcolt rajzokat. A halál elfogadásának pillanatában megszabadulhatsz mindattól a hazugságtól, mit rád rakott a világ – ám az emberek még ezt a lehetőséget is elveszik maguktól és a másiktól... Mert hát az ember inkább sír, zokog, önmagát sajnálva a haldoklót szólongatja, hogy ne haljon meg, ne tegye ezt vele - még az utolsó pillanatban is az értelmetlen felelősség terhét kényszeríti szerette nyakába...

Tehát vedd észre, hogy a halhatatlanságért egyszerűen csak meg kell tanulnod a Jelenben lenni, egyszerűen csak meg kell élni azt, ami Van. Ebben egyetlen akadály a félelem... az ismeretlentől való félelem...

De hát miért félsz az ismeretlentől?

Hagyd el a félelmet, légy bátor, fogadd be a felfedezés élményét! Nincs is nagyobb csoda annál, mikor kilépsz az elméd dobozaiból, és megjelenik valami, amit eddig nem ismertél...

Ez a bölcsesség, ez a Tudatosság, ez a megvilágosodás: megélni az új élményeket, majd spontán megélni a következő új pillanatot, majd a következőt… S ha képes leszel még az életedben befogadni az újat, ha képes leszel felfedezőként élni, akkor egyszer csak eléd tárul a halál- s vele az élet - a maga teljességében.

Úgyhogy egyszerűen nincs más dolgod, mint felismerni, hogy halhatatlan vagy... Jelenleg most még ezt nem tudod, csak elhiszed egy tanítónak, papnak, könyvnek vagy épp nekem... De ha valóban keresed önmagad s a válaszokat, akkor ne hidd el, és ne is tagadd mindazt, mit mondok, inkább ellenőrizd le, hogy tényleg igazat beszélek, vagy csak "jár a szám" ... Ha bátran belépsz az ismeretlenbe, az igazság egyszer a kezedben lesz – pontosabban Te magad leszel az Igazság. Ha egyszer kinyitod a szemed, és felfogod mindazt, ami eléd tárul, nem tudod nem megélni a halhatatlanságot... Egyszerűen nem tudsz nem halhatatlan lenni!

Ha meg tudod élni a halált az életedben, sosem látott csoda és szabadság birtokába jutsz, mert tiéd lesz a valódi halhatatlanság... De ezt senki sem mesélheti el, senki nem taníthatja meg neked: menj, élj és tapasztalj - a többi pedig jön magától...

Vízöntő : Jan. 20. - Feb. 18.

Találékony elme vagy és épp ezért sokra akarod vinni. Rengeteget hazudozol. Ugyanazokat a hülye hibákat követed el, mert annyira átkozottul ostoba vagy. Mindenki azt gondolja rólad, hogy elfuserált egy alak vagy és utálják a pofádat...

Ikrek : Máj. 21. - Jún. 21.

Jó eszű és intelligens vagy. Téged azért szeret sok ember, mert biszex vagy. Hajlamos vagy rá, hogy túl sokat várj vissza szinte semmiért. Az étteremben hagyott borravalód úgy néz ki, mintha eltévesztetted volna a tizedesvesszőt... Egy olcsójános fattyú vagy. Az Ikrek megrögzötten dagonyáznak a vérfertőzés mocskos tócsáiban...

Bak : Dec 22 - Jan 19.

Konzervatív vagy és fosol a kockázattól. Alapvetően egy értéktelen, ügyeskedő kis görény vagy. Arnold Benedictet kivéve egyetlen egy fontos Bakot sem produkált a világtörténelem. A társadalom szerencséjére legtöbbetek impotens is...

Az alázatról és a hűségről....

  „Az élet állandó változás” – tartja a közhellyé vált mondás. S noha igazságára mind rábólintunk, lelkünk mélyén még is az örök hűségben reménykedünk. Ez a paradoxon könnyen megfogalmazhatja a kérdést:

- Létezik –e egyáltalán hűség??

A hűség valóságát nem lehet sem elmagyarázni, sem megérteni. Az érzelmeket – akárcsak az egész Életet - csak átélni, átérezni lehet.. Mint ahogy hiába próbáljuk felfogni a humorérzéket vagy megérteni a szeretetet, elménkkel csak az érzelmek teremtette cselekedeteket, csak a létük vagy a nemlétük hatásait tudjuk analizálni.

Ezért az elkövetkezendő szavakat nem éri meg szó szerint értelmezni, sot...egyáltalán nem éri meg értelmezni, mivel az agy könnyen eltéved saját tekervényeiben... Nem is az elméhez..... a szívhez szólnak, mert hát csak a nyitott szív képes bejárni az utat.

Nos, ha elfogulatlanul tudjuk szemlélni asztrális létezésünket, észrevehetjük, hogy érzelmeink kettősek: van egy mindannyiunk által ismert, és létezik egy csak nagy ritkán megtapasztalt, „Valódi” megnyilvánulásuk. Míg az elobbi emóciók az egon keresztül valósulnak meg magunk és mások életében, addig az utóbbi Érzelmek túl vannak az egoizmus korlátain.

Hogy a létezés ezen kettőségének elve érthető legyen, példaként elösször nézzük meg az alázat-Alázat valóságát.

Az ember egyik legnagyobb erényének az alázatot tekintjük. A bölcsesség és a tisztaság jelének hisszük: papnak, gurunak, tanítónak vagy csak egy szimplán „jó embernek” alázatosnak kell lenni. Így hát ész nélkül törekszünk az alázatra: a saját és a társadalmuk elképzelte alázatra. Megszaggatjuk ruháinkat, a porban fetrengünk, különféle testi-lelki fájdalmakat mérünk magunkra… de érdekes, hogy ezt mindig nyilvánosan, a leheto legszélesebb tömeg elott tesszük. S miközben már hason csúszva harsogjuk önnön jelentéktelenségünket, egyre csak a többi ember reakcióját lessük, s várjuk, hogy valaki végre elismeroen azt mondja: „- Te vagy a legalázatosabb!”

Mindez teljesen természetes, az egonak – ha elfogadjuk, ha nem - ilyen a tulajdonsága. Nincs ezzel semmi probléma, egyszeruen csak fel kell ismerni, hogy az alázat ilyenformán nem más, mint álcázott egoizmus!

Ezzel szemben létezik a valódi Alázat. Az egotlan Érzésnek nincs köze az egyén és a társadalom elképzeléseihez, az aktuális civilizáció elvárásaihoz, színpadias szokásaihoz. Az Alázat egyszer csak megjelenik, amikor az ember képes elfogadni az Életet olyannak, amilyen. Valóban Alázatos például a halász, akit minden hajnalban a tengeren köszönt a nap. A halász, aki elfogadta a tengert, s akit az elfogadás megtanított az Alázatra. Nem a megalázkodásra, nem a látványos orjöngésre, hanem a csendes, tartalmas Alázatra. A halász nem vitatja a tenger hatalmát, életét a hullámokra bízza, de emelt fővel vág neki a haboknak. Ez hát az Alázat: bizalom a Létben, bizalom az Életben. S ezt nem lehet elsajátítani, nem lehet akarni, nem lehet megtanulni. Egyszeruen csak megjelenik, egyszerűen csak előtör a szívből...

Akárcsak az alázatot, a hűséget is erénynek tartjuk. Elvárjuk magunktól és másoktól is. A hűség létezésünk mindhárom megnyilvánulásában – fizikai, érzelmi s gondolati síkon – irányítja lépteinket. Mindennapjaink során munkánk, hivatásunk iránt kell hűségesnek lennünk - ugyan ezt várjuk el beosztottjainktól is. Asztrális életünkben barátaink, szüleink s a párunk felé kell hűségesnek lennünk - igaz, tőlük is megköveteljük - mentálisan pedig elveink, vagy épp adott szavunk mellett kell kitartanunk. S most érkeztünk el a kevesek által feltett kérdéshez: miért??

Miért kell hűségesnek lennünk?

Mi is a hűség?

Nos, emberi kapcsolataink alapja a kölcsönösség, az üzlet. Ha beismerjük, ha nem, egyéni életünk mozgató elve az adok-kapok: bármit is teszünk, mindig s mindenkitől – természettől, tárgyaktól, állatoktól, emberektol és Istentol – elvárjuk jutalmunkat, a cselekedetünk eredményét.

 Természetesen létezik az egotlan Kapcsolat, de mivel az egonk mindig a saját érdekeit tartja szem előtt, ezért kapcsolatainkat egy számára hasznos tapasztalat kedvéért hozza létre. S noha az egonk jelenlétét oly hangzatos elvekkel próbáljuk eltuntetni, mint: „Az az igaz barát, akire számíthatok a bajban” vagy „Az igaz szerelmem előbb gondol rám s csak aztán magára”, azért egy kis őszinteséggel megfigyelhetjük, hogy mindig minden pillanatunk rólunk szól. Hiába a látszólagos önzetlenség, valójában az egonk eldönti, hogy az (én!) barátom miképp is viselkedjen, hogy az (én!) szerelmem milyen is legyen.... S mikor két hasonszőrű ego találkozik, a kapcsolat megköttetik, megpecsételoje - és béklyója - pedig a hűség.

Mert hát mi is a hűség? Egy ígéret. Egy felelőtlen, értelmetlen ígéret, amelyet azért teszünk, hogy valami nekünk fontosat – pénzt, érzelmeket, tudást, szexuális örömöt, stb. - csikarhassunk ki a másikból. Erre azért van szükség, mert a másik egoja csak akkor elégedett, ha egyediségével kiemelkedhet, ha felsőbbrendűségi érzését a hatalmon keresztül gyakorolhatja.

Ha például egy férfit a nemi vágya egy nő/nyunyó felé hajtja, a női/nyunyó ego birtoklási vágyát csak úgy tudja kielégíteni, ha elhiteti hűségét. A férfi egoja egyszerűen belekényszerül a hazugságba, ha el akarja érni célját. Ez szituáció igaz fordítva is: ha a nő/nyunyó egy férfival szeretne élni, kénytelen kielégíteni a férfi egojának uralkodási vágyát azzal, hogy megígéri, többet egyetlen más hímre sem fog ránézni, és örökké hűséges marad.

Ezzel az üzlet megköttetik.

S itt nem is az üzlet létével van a probléma, mert ezt a szerelmi játékot csodálatosan, elvárások és görcsös hatalmi villongások nélkül is lehetne játszani. A probléma az, hogy mikor hűséget ígérünk, azt az adu ászt tesszük bele az üzletbe, amely felett nem rendelkezünk. Ez pedig a jövőnk.

 Megígérjük, hogy évek múlva is a vállalat lelkes dolgozói leszünk; elhitetjük – magunkkal és másokkal is - hogy párunkat örökké szeretni fogjuk, és felvállaljuk, hogy életünk végéig kitartunk adott szavunk mellett.

Pedig hát a jövőnk nem a miénk! Állandóan változunk, mindig minden állandóan változik: akár a következő szívdobbanásban mások lehetünk! Életünk előre nem látható változások sorozatából áll, a Lét értelme s gyönyöre a kiszámíthatatlanság, a spontaneitás!!

 Az emberi hűséggel megakadályozzuk magunkat az Életben, mert a jövőre tett ígéretünkkel olyan labirintus építünk, amelyben egész életünkön keresztül bolyonghatunk mindaddig, amíg egyszer csak – hosszas szenvedés árán – át nem törjük a falakat.... Legtöbben a hűség alkotta falakba még „áramot” is vezetnek, hogy a kitörés legkisebb próbálkozására lelkiismeret-furdalás, bűntudat rázza meg lelküket…

Az egoista, emberi hűségnek pontosan akkora a realitása, mintha öt esztendősen megígérnénk, hogy tíz év múlva nem leszünk magasabbak!

Ha képesek vagyunk az őszinteségre önmagunkkal szemben, akkor megfigyelhetjük, hogy a hűséget fegyvernek használjuk. Ez leginkább a pár és-szerelmi kapcsolatainkban mutatkozik meg: a másiktól kicsikarjuk a hűség ígéretét - csak akkor engedjük közel magunkhoz, ha olyan tetteket hajt végre, amelyeket mi a hűség bizonyítékának veszünk - majd utána zsaroljuk vele – ha nem lesz hűséges, akkor elhagyjuk.

 Csakhogy ez egy kétélű fegyver. Ha mi elvárjuk a másiktól, hogy a szeretetünkért cserébe lemondjon az Élet olyan örömeiről, amelyek a mi hűség képünkbe nem férnek bele, akkor a párunk is jogosan követelheti ugyan ezt. S ekkor az ego, kinek lételeme az uralkodás, vágya beteljesülése érdekében rabbá tesz bennünket is: hogy a hűség béklyójával irányíthassuk a másikat, a mi fejünket is igába hajtja… Így lesz egy alapvetően csodálatos és természetes érzésbol, a Hűségből hűség, amely egy szado-mazochista csatározássá torzítja a lehető legcsodálatosabb és legtermészetesebb állapotunkat, a Szerelmet. Ez tehát az emberi hűség.

Mindez teljesen természetes, az egonak – ha elfogadjuk, ha nem - ilyen a tulajdonsága. Nincs ezzel semmi probléma, egyszerűen csak fel kell ismerni, hogy a hűség ilyenformán nem más, mint álcázott egoizmus.

A valódi Hűséget csak akkor élhetjük át, ha rádöbbenünk, hogy az emberi hűséggel csak marionettbábuk maradunk az egonk kezei között, mert hát senkihez sem lehetünk hűségesek, csak saját magunkhoz! S ha már képesek leszünk önmagunkkal szemben a hűségre, akkor képesek leszünk őszintén, valóban megélni mindazt, ami vagyunk. S ekkor a Hűség, a korlátlan Hűség egyszer csak megjelenik bennünk, egyszer csak felfakad a szívünkből... nem akarunk majd birtokolni senkit... annak következtében, hogy őszintén képesek leszünk megélni az érzelmeinket, mi magunk leszünk a Hűség! S ebben a pillanatban nem fogunk értelmetlen ígéreteket tenni, és nem fogunk követelőzni.

Mivel a Hűségben nincsenek elvárások, ekkor tapasztaljuk meg a valódi Barátságot - amikor az érzés belolünk fakad, nem pedig az egonk akarja megkapni mástól - akárcsak a valódi Szerelemet, ahol eszünkbe sem jut a birtokolás, amikor eszünkbe sem jutnak azok a szavak, hogy „te” vagy „én”, mert a Szerelem belőlünk fakad...nem pedig az egonk akarja megkapni mástól!

Befejezésnek pedig egy lényeges gondolat – sőt, talán maga a lényeg: noha két egymástól homlok egyenest eltérő utat néztünk meg, valójában az egoista hűség és az egotlan Hűség között nincs heirarhikus különbség! Mások ugyan, de egyik sem jobb, fejlettebb vagy követendőbb! Nem az a lényeges, hogy melyiket éljük át, hanem az, hogy melyikben vagyunk önmagunk!

Az Életben nincs rossz út, nincs hibás döntés: semmi értelme törekedni a korlátlan Hűségre, ha az egoista hűséggel tudunk azonosulni. Ha törekszünk egy olyan cél felé, amelyet az elménkkel jónak tartunk, csak az egonk egy újabb ravasz csapdájában tévelygünk! A Létezésben pont a korlátlanság a legcsodálatosabb, az, hogy bármit átélhetünk, amit csak szeretnénk. Nem kell haladnunk semerre, nem kell választanunk semmit sem, egyszerűen csak Léteznünk kell, mert nincs más, csak… Csak az ÉLET!

A melegségről  és az aberrációkról....

Először beszéljük meg a szeretet-szexualitást kérdést általánosságában, mert kezdésnek felesleges szétbontani a dolgot homo-vagy heteroszexualitásra. Maga a szexualitás végül is nem más, mit EGYESÜLÉS!

Ez még akkor is igaz, ha valaki egyféle "aberrációban" szenved - pl.: nincs szüksége az aktusra, de előszeretettel kötözö le majd vagdal fel szikével férfiakat/nőket. Ilyenkor a nemi örömöt a másik szenvedése adja, de ezt csak akkor képes átérezni, ha egyéválik a másikkal. Tehát, a lényeg az egyesülés, s noha sokan mondják - főleg a férfiak - hogy nekik csak a szex fontos, az érzelmek meg mehetnek a levesbe, valójában szexuális együttlét mindig érzelmi egyesülés - is. Mindíg !  

A szexualitás vágya nem más, mint az a vágy, amely ott rezeg minden egyénben, az a vágy, hogy ami valójában egy, az Egy lehessen újra. Maga a vágy megismerhetetlen - hála az égnek - viszont megélhető .. :)
No tehát, s itt jön a kérdés, hogy miért épp hetero-vagy homoszexuális valaki... Alapvetően a kérdés megválaszolhatatlan. De a lényeg az, hogy sem a homo-sem a heteroszexualitás nem elítélhető , mert hát minden egyén egyfajta egységállapotra törekszik, arra az állapotra, amikor egységben létezik, de EGYÉNILEG is! Hogy valaki a másik, vagy épp a saját nemében képes átérezni az egyéválást, az teljesen egyénfüggő. Egyszerűen csak egyetlen dolgot tartsatok be - s nem csak ebben, hanem minden más kérdésben is - mégpedig azt, hogy a saját nézeteiteket ne erőltessétek rá a másikra! Hagyjátok, hogy a másik ember saját mega fedezze fel a világot, ne befolyásoljátok ész nélkül...

A szexuális aberrációkban is az eggyéválás a fő mozgató erő. Épp csak mivel az egyén felfogóképessége az ego vagy az agy bekorlátozódása miatt eltorzult, ezért csak így, "aberráltan" képes felfogni az egyéválás gyönyörét. Alapvetően semmilyen szexuális aberráció nem gyógyítható- mert hát a betegség nem betegség, hanem a személyiség része - de ha az egyén megváltozik, ha az egyén megindul a tudatosodás útján, akkor a korlátai elkezdenek oldódni, s akkor egyre szélesebb spektrumban képes felfogni az egyéválás teljességét - képes lesz örömét lelni a "klasszikus" szeretkezésben - s lépésről-lépésre túllép az aberráció gátjain. Alapvetően semmilyen szexuális aberrációval nincs baj - még az erőszakosakkal sem - ha a "zsák megtalálja a foltját." Nem elfojtani kéne az aberrációt - mert akkor sosem fog rajta túllépni az egyén - hanem össze kell hozni azokat az embereket, akik kölcsönesen tudják élvezni a másik " aberrációját", akik egymásnak természetesen normálisak ..Mert hát meglehet, hogy egy kaka-pisi szexet te nem tudsz élvezni, de könnyen lehet, hogy valaki arra vágyik... A baj akkor kezdődik, amikor megjelenik az erőszak, amikor az egyén aberrációja az, hogy olyan emberekkel akar egyéválni, akik kifejezetten tiltakoznak ez ellen... Ilyenkor az aberrációt nagyon nehéz feloldani...